Nagyböjt Szent Márton lelkületével

nagybojtAz idei nagyböjt kegyelemben gazdag időszak lehet számunkra, ha az irgalmasság cselekedeteit gyakoroljuk, mert megtapasztalhatjuk minket végtelenül szerető Istenünk irgalmasságát. Egyházmegyénkben Szent Márton lelkületével tehetjük mindezt, az ő életét szemlélve legyünk tanítványai a szeretet gyakorlásában, közbenjárását kérve pedig váltsunk bátran tettekre mindazt, amire az Úristen a lelkiismeretünkön keresztül indít bennünket.

 

„Rábíztam magam a Gondviselő Szeretetre”
Beszélgetés Thurzó Péter atyával

ThurzoNéhány hónappal ezelőtt érkezett Kárpátaljára. Elmondása szerint a Gondviselésre való ráhagyatkozásának köszönhetően került hozzánk. Ismerjük meg őt közelebbről!

– Hol és mikor látta meg a napvilágot? Melyik vidékhez kötődik a gyerekkora?
– 1980-ban születtem Ózdon. Egy Ózd melletti kis faluból, Csokvaományból származom. Kétéves koromban költöztünk a nem messze levő faluba, Csernelybe, ahol szintén két évet töltöttünk. Végül 1984-ben költöztünk be Egerbe, ahol felnőttem, s mint mindenki az otthonát, én is nagyon megszerettem azt a várost.
Édesapám az egri kórházban dolgozott, édesanyám pedig tanárnő egy általános iskolában.

 

25 lelkigyakorlat, 25 templom
A Kárpátaljai Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat

Az irgalmas Isten szeretete ott jelenik meg, ahol nagy szükség van rá, hogy szeretetével csodákat tegyen. Csodát tett itt, Kárpátalján is, mikor Majnek Antal püspök atyánknak megesett a szíve az alkoholista betegeken, mert látta, hogy nagy szükség van a gyógyulás lehetőségének megteremtésére.
Véletlenül találkozott olyan emberekkel, akiknek véletlenül a rokonságához tartozik a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat egyik vezetője, Fazekas György atya személyében, akinek véletlenül volt szabadideje 2010. január 14-17. között. De mi tudjuk, hogy nincsenek véletlenek. A püspökünk imádkozott értünk!

 

Ökumenikus imák Munkácson

 

2016.ekumen.tyzden 006Az ökumenikus imahét hetében Munkácson szokás szerint a római katolikus, a református és a görögkatolikus templomokban imádkoztak a különböző felekezetek hívei és lelkészei a keresztények egységéért. Az imaórákon részt vett Majnek Antal püspök is, a református templomban pedig Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök is szólt a jelenlévőkhöz.

 

A megszentelt élet évének lezárása egyházmegyénkben

A megszentelt élet napja minden évben Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódik. Idén egy nappal korábban, február 1-jén gyűltek össze a Munkács melletti Schönbornban egyházmegyénk szerzetesei, szerzetesnői, papjai, valamint a világi rendek és a mozgalmak tagjai, hogy együtt ünnepeljék ezt a napot. Ezen a napon zárult le egyházmegyénkben a megszentelt élet éve is, melyet a Szentatya tavaly február 2-án nyitott meg.

 

Teremtésvédelmi javaslat 2016 Nagyböjtjére
Közlekedés

kozlekedes 0„Idén nagyböjtben a húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében szeretnénk olyan önként vállalható nagyböjti gyakorlatokat is a testvérek figyelmébe ajánlani, melyek nekünk és a körülöttünk élőknek is segíthetnek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit.
Ezért először is arra buzdítjuk a kedves híveket, hogy aki teheti, legalább a nagyböjti időben – lemondásként és egyben a teremtett világ iránti felelősségének kifejezéseképp – ne autóval jöjjön szentmisére, vagy ha igen, akkor kínálja fel az autóban lévő szabad helyeket közelben lakóknak, hogy „telekocsival” közlekedjenek, és egyben a segítőkész kapcsolat is erősödjön egyházközségünk tagjai között.”

 

A pápa videója – 2016. február – A teremtés

Ferenc pápa februári imaszándékára videóüzenetével is felhívta figyelmet:

„Hogy vigyázzunk a teremtésre, mint ingyen kapott ajándékra: műveljük és őrizzük meg azt az eljövendő nemzedékeknek!”

 

Hálaadó kisfilm a megszentelt élet évéről

Február másodikán, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén ér véget a tavaly Egyházmegyénkben is meghirdetett szerzetesek szentéve. A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája és a Férfi Szerzeteselöljárók Konferencája 2013. decemberében megerősítette a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodáját, hogy segítsék a női és férfi rendek együttműködését; vezetésével Ulrik M. Monika SSND nővért bízva meg.

 

Ferenc pápa bejelentette: Magyarország rendezi meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020-ban

oltariAz alábbiakban közreadjuk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Titkárságának közleményét.

2016. január 24. és 31. között tartották a Fülöp-szigeteki Cebuban az 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelyen 200 bíboros és püspök, valamint a világ 72 országából érkezett 12 ezer küldött vett részt. A 10 fős magyar küldöttséget Erdő Péter bíboros, prímás, érsek vezette.

 

A pápa nagyböjti üzenete: a hatalmasok ne utasítsák el a szegényeket

12651285 798113310298455 4325413086691505928 nAz idei szentévben használjuk ki a nagyböjti időszakot a megtérésre – kéri Ferenc pápa nagyböjti üzenetében, amelyet január 26-án tettek közzé „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot” (Mt 9,13) – címmel. A Szentatya a testi és lelki jócselekedetekre helyezi a hangsúlyt, illetve erőteljesen bírálja azokat a hatalmasokat, akik nem nyitják meg ajtajukat a kopogtató szegények előtt. A pápa el fogja küldeni az irgalmasság missziós papjait a világba, hogy konkrét jelét adják Isten bocsánatának mindenki előtt.

 
További cikkeink...
Statisztika
Eddigi látogatók : 945975
Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Jelenleg a honlapon
Oldalainkat 376 vendég böngészi